Thai Tot Falu

Hatodik nap. Tegnap este még motoroztunk a kis utcákban, és az valami hihetetlen jó érzés decemberben, hogy bemész valahova 5-10 percre, vagy akár fél órára, és kint hagyod a kis mocit, a bukót is, de kb még a kulcsot is benne hagyhatod, senki nem nyúl hozzá, és ahogy kijössz csak felpattansz rá, és már mész is. Bocsánat, csak utoljára gyerekkoromban motoroztam egy kis Romettel. Ami azért vicces, mert már Londonban sem volt nekem barátságos a baloldali közlekedés, nagymotorral forgalomban még életemben nem közlekedtem, ráadásul itt mindenki úgy megy, mint az őrült, össze-vissza motorok, tuktukok, kisbuszok, nagybuszok, minden, ami kell, és a sávok teljesen feleslegesen vannak felfestve, a balkéz szabály pedig eléggé össze tud zavarni.

Szóval kis motorozás volt még tegnap, aztán egy olajos masszázs, ami inkább vicces volt, mint profi, mert a szomszéd szobában az Áronékkal a két csaj egyfolytában nevetgélt, és hóemberről meg elektromos napsütésről (electric sunshine –vagyis a szolárium) beszélgettek.
Reggel korán keltünk, visszavittük a mocikat, benzint le se csekkolták –le kellett volna, beljebb vagyunk 30 baht-tal. Gyors banán shake, mert az kicsit jobb itt, mint a Nagyi Palacsintázójában, aztán jött a 9 személyes kisbusz. Coi, a 22 éves egyetemista kislány volt a guide-unk, vagyis igazából a guide-segéd, mert kiderült, hogy az igazi vezetőnk egy másik busszal és egy másik adag emberrel jön. Az útitársaink 2 holland bűnronda lány, és egy japán pár voltak. Coi bemutatkozott, ismertette a programot, majd nekünk is amerikai csoportterápia módon be kellett mutatkozni, így tudtuk meg, hogy a holland csajok nagyon rossz arcok, és a japánok egy szót sem beszélnek angolul. Elindultunk az orchidea farmra, amiről kiderült, hogy egyben pillangó farm is, ott még csatlakozott hozzánk egy bahreini párocska is, ahol a pali kifejezetten vicces fazon volt, a lány pedig meg sem szólalt az egész napos trip alatt –valszeg nem szabad neki beszélnie.

A pillangó adag az utóbbi napoknál is sokkal nagyobb lett itt egyértelműen, csináltunk fotókat is persze, de nem volt túl sok időnk, eléggé turistára lett véve a style. Most láttam először olyan gubót, amiből a pillangók kijönnek, és ráadásul ezt ilyen nagy csomókban, ahogy lógtak az üvegházban, hát ha van undorító alien-flesses dolog a világon, akkor ez az. Egészen visszataszító látvány, de hát az a szép, hogy ebből jön ki végül a bogarak legszebbike. Volt kis időm tanulmányozni őket, de rohanni kellett tovább, az orchideákhoz, ahol hernyóra vadásztam, de csak egyet találtunk, az viszont elég méretes példány volt.

Itt csatlakozott hozzánk a másik adag busz is, az igazi vezetővel Li-vel, aki egy kínai származású egyetemista fazon volt, meglepően nagy tudással, Ő volt az első aki angolul is elég jól tudott, eszméletlen mennyiségű információt zúdított ránk 2 perc alatt, és mindegyik nemzetiségről, aki jelen volt mondott valamit történelmi, vagy mitológiai szempontból, magunkról pl megtudtuk, hogy valami nagy harcos véréből vagyunk -a helyiek szerint-, akinek két vére volt, és az egyikből lettek a vámpírok, a másikból pedig a a farkasemberek –az utóbbiak vagyunk mink jó magyarok És van hírességünk is Thaiföldön, nem más mint maga Kádár János, aki itt nagyon very famous.

Vissza a buszba, és másfél óra alvás után megérkeztünk egy hegyi templomhoz, óriás fehér Buddha szobor, egy sakkasztal, meg 2 monk, akik éppen imakönyveket másoltak, kb ennyi volt. Jó turista vissza a buszba, és tovább megint 1 órát, irány a barlangtemplom.
Kívül eszméletlen szép volt minden, majd a képeken látszik is, bent viszont valami idióta módon a gyönyörű barlangot ronda neoncsövekkel világították ki, ami mindent elrontott esztétikai és fotós szempontból is, valamint a kapunál extra 20-ast kellett fizetni miattuk. Bent láthattuk egyikét az összesen 3 létező alvó Buddha szobornak, meg kiröhöghettünk barom németeket, ahogy a millió éveken keresztül növekvő cseppkő alját pont 1 perccel azután dörzsöli szét a zsíros kezével, hogy Li mindenkinek szólt, hogy ez tönkreteszi a folyamatot.

Benzinkút mellett kaja, ahol a holland dagi csaj 2x kapott adagot valamilyen megfontolásból, mi viszont éhesek maradtunk. A kaja elméletileg organikus alapanyagokból épült, very healthy –ez már gyanús volt-, és a helyi hegyi törzsek termelik ki, meg minden. Még egy másfél óra út és itt a burmai határ.

A határ közelében Li átszállt a mi buszunkba, hogy kiselőadást tartson a hegyi törzsek történelméről, és a hosszúnyakúak legendájáról. A burmai kommunizmus elöl a II Világháború óta bizonyos időközönként, majd egy ideje már egyfolytában szöknek át a határon a hegyi törzsek lakói, több okból is. Az egyik, hogy pl a hosszúnyakúaknak eredetileg aranyból voltak az aranygyűrűik, és ezt a burmai katonák előszeretettel tulajdonították el lefejezés igénybevételével. Az is kiderült, hogy a hegyi törzsek között nagyon sokan voltak tanult és okos emberek, ezért lázadozni is kezdtek a rendszer ellen, amire a legjobb megoldás persze az volt, hogy szép lassan szó nélkül legyilkolászták ezeket a kolóniákat kisgyerekerestül, asszonyostúl, majd hogy nehogy maradjon valami is a kultúrájukból, felégették a könyveket, meg úgy a falvakat, ahogy vannak. A thai király kitalálta, hogy megtűrik a menekülteket az országban, eltartani őket viszont nincs pénz, ezért valamit ki kellett találni, hogy eltartsák magukat, és a kezdeti ópiumtermelés nem volt túl jó ötlet, ezért ezek a törzsek beépültek a határmenti régióknál a farmergazdaságba, meg a kézművesiparba, hogy valahogyan pénzt teremtsenek maguknak az életben maradásra. A hosszúnyakasok kitűnő látványosságnak bizonyultak, úgyhogy a betonúthoz közeli 3 faluba elkezdték szállítani a turistákat, ebből következett, hogy elindult a kis kézművesség a falvakon belül is. Állítólag 20.000 legálisan tartozkodó, már thai állampolgár ilyen kolónialakó van, mi egy kb 100 fős faluban voltunk, az összes menekült száma Li szerint megközelíti az 1 milliót. Vásároltunk bőven náluk, hiszen ez tartja kb életben őket, és ezekből a pénzekből küldik a gyerekeket iskolába, hogy azoknak ne farmerkodni meg sálakat készíteni kelljen később, és beilleszkedhessenek a társadalomba rendesen.

3 története van a nyakasoknak. Az első szerint az egyik vezető feleségének a nyakát átharapta egy tigris, és ezért lett parancs, hogy minden nőnek aranykarikákkal kell védenie a nyakát. A másik szerint a hattyú volt a legszebbnek ítélt állat, és hát akkor minél hosszabb a nyaka egy nőnek, annál szebb. A harmadik szerint a régi időkben egy női sárkány és az egyik törzs férfi lakója szerelembe estek, és csak úgy élhettek boldogságban, ha varázslat által a sárkánynő emberré változott. Az itteni sárkányok inkább kígyóra hasonlítanak, és a sárkánylány nyaka hosszú maradt, és ezt a szerelmet idealizálván a nők elkezdték mesterségesen hosszítani magukat a nyakukon, és hasonló spirálokat tettek karjaikra és lábaikra is, hogy minél jobban hasonlítsanak a sárkányra. Spirálokat, mert a hiedelemmel ellentétben ezek nem karikák, amiket évente bővítenek, hanem spirálok, amiket 5 éves korban kezdenek el viselni a lányok, és 5 évente bővítik új típussal. Az sem igaz, hogy ha leveszik őket, akkor eltörik a nyakuk, simán rohangálnak ugyanúgy, sőt egy idő után vissza is zsugorodik a nyak, ha nem teszik vissza a cuccot. Ma már bronzból készítik a spirálokat, mert drágává és a burmai katonák miatt veszélyessé váltak. Olyan körülmények között élnek, ami európai ember számára meghökkentő lehet, konkrétan a túlélésért, vagyis talán inkább a túlélésük által a kultúrájuk fenntartásáért küzdenek és dolgoznak nap, mint nap, a kislányok csupa koszosan kézzel ették a rizst egy fatálból, amibe néha egy-egy kutya is belekóstolt simán. De mégis mindenki mosolyog. Mindenki, és egyfolytában. Vettünk mindenfélét tőlük, cserébe készíthettünk fotókat velük/róluk, amit meg is köszöntünk: trai bah na!

Az út hazafelé 3 és fél óra volt, a holland csajok ebből kb 3 percet nem beszéltek összesen, a többit az majdnem üvöltve a saját gyönyörűségesen gyomortekergető nyelvükön folytatták, aminek a végeredménye az lett, hogy Gergő barátunk az út felénél ki is dobta –persze ez lehet hogy inkább az ebéd meg a szerpentin kombinációja miatt van. Most hozattunk neki főtt rizst, Mr Tűzhely megígérte hogy feljön őt ápolgatni, ettől most egy kicsit még rosszabbul lett…este megnézzük az esti életet, és holnap irány Phuket, ahol sajnos elvileg végig rossz időnk lesz, úgyhogy lehet ugyanolyan fehéren térünk majd haza, mert Kambodzsa meg Vietnám a végén szintén hűvösebb lesz.

ÉLELEM ÉS RESZKETÉS CHIANG MAI-BAN

Másnap dél van. A tegnapi utolsó mondatok leírása után le is merült a gép, és a géppel együtt mi is. Ajtó kb két perc múlva rohant a wc-re, de már nem jutott el a porcelánig, a fal kapta meg a jussát, így vált világossá, hogy Ő nyerte az ázsiai rosszullevős versenyt. A következő sorokat csak erősen vizuális típusoknak ajánlanám...Geri 1 perc alatt olyan fehér lett, mint a fal, és kb 3-4 perces időközökkel futott a budiba. Persze mi bőszen röhögtünk rajta Áronnal, de akkor még nem tudtuk mi jön. Húsz perc múlva elkezdett az én hasam is érdekeseket csinálni, és egy óra leforgása után már ketten váltottuk egymást Ablakával a rötyin, néha kicsit aggódva, hogy mi van ha pont egyszerre kell menni. Bekapkodtunk persze minden lehetséges gyógyszart, amit hoztunk, széntablettát, gyomorfertőtlenítőt, és görcsoldót is.

Én az elején még nem hánytam, de ki kellett rohannom 4x legalább és hát akkor jött belőlem rendesen, de úgy, hogy az Áronék kintről hallgatva nem hitték el, hogy nem pisilek, hanem elméletileg nagy dolgom van. Az ötödiket már kombóban nyomtam, aggódtam is, mi lesz, ha egyszerre kell fent is és lent is, hát jogos volt az aggodalom, tiszta mázli, hogy volt egy szemetes a budiban, úgyhogy a budin ülve minden lehetséges módon ürítette magát a testem- mondhatom felemelő érzés. Az is érdekes érzés, amikor feketét hánysz a félig megemésztett széntablettától, ami persze marja a szád és az orrod. Áron ekkorra már kettőnkön röhögött, mi meg csak fetrengtünk, fáztunk és remegtünk az ágyban dupla takaróval, amikor elvileg dög meleg volt. Ajtó aztán jobban lett, amikor nem jött több belőle, gondoltam én is akkor a fáziskésésemmel mindjárt jobban leszek, így is lett pár óra múlva már egész jól voltam, Áron ekkor kezdett görcsölni. Akkor már tudtuk, hogy Áron a bronzérmes, és mi már jól leszünk mire Ő éppen mindent belead a rosszullétbe, úgyhogy mi fogunk röhögni rajta. De Áronka nem ürítős, reggel óta szenved, ugyanúgy megvannak a tünetei, csak éppen nem jön ki belőle semmi, és lassan indulunk a reptérre, irány Bangkok és Phuket., tehát 2 repülőút egy nap alatt és ez Áronnak nem olyan jó hír. Doi Shutep templomához 306 lépcső visz fel, a séta alatt a legenda szerint megtisztul az ember. Mi a Libra Guesthouse 304-es szobájában tisztultunk meg gyötrelmes kínok között.

Ez sima ázsiai átállás, az itteni baktériumokra át kell állni a szervezetnek, ez elkerülhetetlen, a kérdés csak az, mikor és milyen körülmények között kapja el az embert. Azt kell mondjam nekünk mázlink volt, mert lehetett volna puttóbb helyzetben is az egész, mondjuk Bangkokban, ahol elég nagy kosz van, nagyon meleg, óriás hangzavar, itt meg nyugi van és csend, ráadásul a háziak hoztak egyből gyomorgörcsre való kínai teát meg gyümölcsöt. Áron most görnyed, pakolászunk, aztán menés a reptérre, meglátjuk mi lesz. Ezt Bangkokban fogom a repülőtéren felnyomatni elvileg az oldalra, utána Phuketről bejelentkezem, amint lehet. Minnyá karácsony…

NEM FEKETE FELHŐT AKARÓ

Na, a gép egy órát csúszott majdnem Chiang Mai-ból ezért rohanni kellett a reptéren Bangkokban, ami végül teljesen felesleges volt, mert az ottani gép meg 2 órát csúszott, ebből másfél óra a terminálban fetrengéssel és annak kitalálásával telt, hogy vajon a Burger King-es szemét kaja jó választás volt-e arra, hogy visszahozzuk magunkat az életbe, a maradék fél órát a kifutón töltöttük –hiába, a fapados gépekhez mindig messzi visz a kisbusz, és a nagy cégek előnyt élveznek minden szempontból (fapadék ezért olcsóbbak), úgyhogy szépen végignéztük, ahogy kb 10 gép felszáll előttünk, mi meg csak álltunk egy helyben. Fent a gépen a folyosós oldalon ültem, Áron hátramászott egy hármas üres helyre, mert már erősen rosszul kezdett lenni. Előttem jobbra a másik oldalon egy hollan-thai pár üldögélt egy kb 2 éves kislánnyal, aki egy pillangós játékkal játszott, úgyhogy megnyugodtam, hogy mára is megvan… A kislány az út feléig menekült az anyja karjából és át akart jönni hozzám, egész végig nevetett rám és nyúlt felém, én meg vigyorogtam, mint a vadalma. Arra gondoltam, igazán idedobhatná nekem a játékot, hogy visszaadhassam neki, de hiába vártam, úgyhogy abba is hagytam a szuggerálását. Onnantól nem is figyelt rám, mert egy kínai nő elterelte a figyelmét egy békáról szóló dallal. Bealudtam, majd arra ébredtem, hogy valami koppan a lábamnál –persze, hogy a pillangós játék volt. Visszaadtam, cserébe kaptam egy teli szájas nevetést a kislánytól, meg hálálkodást a családtól.

Nagy nehezen megérkeztünk, 500 pénzért hoztak át minket a sziget másik felére Patong Beach-re, a taxis (aki nem is volt taxis igazából, csak egy magánember, aki habiból odaáll egy táblával a terminál elé, mintha várna valakit, merthogy Phuketen tilos a hiénáskodás…) egyből közölte, hogy elég nehéz lesz karácsony előtt egy nappal szállást találni, de mi persze nagy karma crew vagyunk, úgyhogy nem aggódtunk. Ja, és hozzá is tette hogy „melli kitymaty” -még egy hét és már jön is a „heppi nyújil”. Letettük a cumót a belvárosban, Áronék elmentek körbe, kb fél óra múlva jöttek, hogy megvan a szállás 400/kopfért, ahhoz képest, hogy a bangkoki szállásközvetítő iroda azt mondta, hogy fejenként 1000 alatt nem ússzuk meg, pláne nem Patong Beach közelében –persze…

Most itt ülünk a szálláson, regenerálódunk, hogy mehessünk a Tiger Bar-ba degenerálódni, Manki most beszél először maderrel telefonon végre, mert eddig nem volt teló a szállásokon, most pedig hűtő is van, amiben ingyé van a víz, minden szép tiszta, légkondi is okesz, áram is van rendesen. Már csak azért kell imádkozni, hogy normális idő legyen, mert a netes előrejelzések szerint nem számíthatunk túl jó weather-re…ugyan már…karma crew…

Megyek meghallgatom édesanyám hangját. Holnap remélhetőleg végre felteszem ezeket egyben.



KLITYMATY

Egesz nap jo ido volt, strandoltunk, feherek mar nem leszunk, 2 motorunk van egyelore, de igy tudtunk rola videozni kicsit, itt allitolag minden elegge atalakult, nemsokra tsunami emleknap, most vacsi es irany Patong Beach es a karacsonyi...akarmi...



Kulfoldon jo lenni, utazni az egyik legjobb dolog, melegben lenni telen meg durvabb, de a szeretteim nagyon hianyoznak, es vannak paran, akikre nagyon sokat gondolok. Boldog es bekes unnepeket mindenkinek!