Phuket I Land

Na, a Warner Brothers boltot lerabolták az ünnepek alatt, úgyhogy semmit sem vettünk, az öltönyt viszont így idő hiányában valószínűleg buktuk. Úgy néz ki Január 3-ig maradunk Phuketen, kicserélődött Szingapúr és Malájzia, tehát először Szinga, és aztán 9-én Kuala Lumpur, ahol ugye másnap van bradör születésnapja, és 12-én reggel megyünk tovább Siam Reep-be, ahova ma már meg is rendeltük a repjegyet jó olcsón neten.

A reggeli megemlékezés érdekes volt, sokan mentek ki a partra, általános tré hangulat volt persze, rengeteg amerikai, meg mindenféle turista volt, akik közül sokan valószínűleg a tavaly elvesztett családtagok miatt jöttek el idén. Fehér rózsát osztogattak mindenkinek, amit a tengerbe lehetett dobálni búcsúzás képen. Kivonult persze minden lehetséges tv stáb a világ minden tájáról, a BBC-n a délutáni összefoglalóban majdnem láttuk magunkat, az Áron melett állt egy fotós 1 méterre, és ő volt az egyik vágásnál a kép szélén. Estére mindenkit meginvitáltak északra, mert ott lesz az igazi nagy megemlékezés, ahol többek között beszélni fog az a 10 éves kislány, aki a katasztrófa előtt kb egy héttel tanulta földrajz órán, hogy a tsunami előtt a tenger messze visszahúzódik, ezért aznap nagyjából 100 embert mentett meg és zavart fel egy dombra, akik először nem hittek neki, és az a kisfiő is, aki 2 és fél napot vergődött a tengerben, és mégis túlélte. Sajnos nem tudunk felmenni, mindezt végignézni, mert motorral nem engednek át egy bizonyos checkpoint-on külföldieket, autót pedig nem fogunk ezért külön bérelni, pláne, hogy egyikőnknek sincs kedve bal kézzel váltani a jobb oldalon ülve.

Ezért most kis pihi van délután, többiek még lementek netezni, utána irány Kamala beach. Eddig 3 parton voltunk itt, Karon Beach, Patong Beach és Kamala. Karon Beach 10 motorral, eszméletlen szép, képeslap feeling, ami pedig külön jó benne, hogy eléggé kevesen vannak –legalábbis Patong-hoz képest-, a víz is valahogy melegebbnek tűnt, viszont egyértelműen ott a legtisztább, és a homok valami egészen különleges módon nyusszog a talpad alatt…nem tudom jól leírni, majd megpróbáljuk videóra venni, mert hallani kell. Patong Beach ugye a legzsúfoltabb, elég mocskos is, de azért simán be lehet menni, a parton lehet masszíroztatni meg mindent, amit csak akarsz, közel van 100 kajálda, és vannak helyek, ahol szól is a zene esténként lent a parton. Kamala a másik irányba van, szintén 10 perc motorral, ami mellesleg elég veszélyes itt, mert hegyes-dombos vidéken kell keresztül menni, és az állandó szél ráfújja a homokot az útra, nem kis mennyiségben, ami lejtőn (nagyon komoly, akár 30 fokos lejtőről van szó!) életveszélyes tud lenni –Áron mesélte, hogy tavaly a Bodoki Roli látott is halálos motorbalesetet, becsúszott szembe egy teherautó alá egy mocis helyi srác egy ilyen homokfolton…). Na mindegy, nem akarok senkit ijesztegetni, mi nagyon vigyázunk és ezeken a részeken nagyon lassan megyünk, úgyis olyan szép a környezet, hogy be lehet fosni tőle –már bocsánat…Kamala-t eléggé szétcsapta tavaly a víz, Ári aszonta szinte teljesen más helyen érzi magát, annyira átalakult mindenhol egyfolytában építkeznek –ez egyébként egész Phuket-re, meg gondolom az összes lerombolt területre jellemző-, mutatta hova volt foglalva szállása a tsunami napjára, ahova ha jól emlékszem egy eső miatt nem ment át. Hát…kb 50 méterre van a parttól, 100 méterre a víztől, a tavalyi képek alapján alig lehet megismerni, hogy ugyanarról a házról készültek. Megkereste a nénit is, akinél tavaly mindig netezett, és nagyon összebarátkozott, hála az égnek a néni a kislányával éppen a hegyen tartózkodott a katasztrófa idején, úgyhogy megúszta, emlékezett is Áronra. Elmesélte neki, hogy tavaly nyártól December elejéig lakott nála egy monk, aki a hegyre járt fel egy speciális fél éves meditáció miatt, és ez a szerzetes egy héttel karácsony előtt lépett le, és figyelmeztette, hogy nagyon vigyázzanak, mert a meditációi során többször látta, hogy mindenhol víz van.

Egyébként tavaly Áron Ko Samui-n maradt ugye, amikor becsapott a tsunami, idén pedig itt vagyunk Phuketen, és 1 hete durva áradás van Samui-n, bradörre vigyáznak fent rendesen, vele kell utazni.

Már mindenki teljesen jól van, Áron mondjuk, azóta nem volt nagydolgon, amire kezd érdekes lenni így 5 nap után, ha ma sem megy, akkor holnap hashajtózás lesz már. Holnap kezdjük szedni a Lariam-ot is, mert 2 hét múlva már malária para lehet Kambodzsában. Normálisan eszünk már, nagyon finomakat és nagyon egészségesen, elég nagy a kontraszt ahhoz képest, hogy pár napja Chiang Mai-ban mindenki a halálán volt, és mindenkiben megfordult, hogy kb húzzunk haza azonnal. Nekem a kis világítós gumilabda segített, amikor vert a víz és remegtem, egyszerre volt melegem és fáztam, akkor a tarkómhoz tettem, és valahogyan tökéletes hőmérsékletet biztosított a nyakamnak, azóta ha kicsit elgyengülök, vagy valami van, onnan merítek energiát. Egyébként láttam olyan lasztit Bangkokban is a Phat Pong Street-en a legnagyobb fertő közepén is, de az sárga volt és szeme is volt…

Most mielőtt ezt elkezdtem írni itthon, a szobában volt egy takarítónő és kb 4, vagy 5 tizenéves srác –a villanyszerelők. Babrálták egy kicsit a fürdő világítását, majd miután az egyiket megrázta az áram kicsit, a másik próbálkozott tovább, de amikor ő is kapott egy kisebb adagot, gondolták: inkább feladják, és bőséges hajlongás valamint közös „veli veli szoli”-zás közepette távoztak –ma is sötét zuhany.

Többiek mindjárt itt vannak, ha megjöttek megyünk nekem is egy motort bérelni, és irány Kamala, este pedig Tiger bár és hasonló mulatságok, ahol remélhetőleg nem futunk lédibojokba –mint pl mai ebéd alkalmával: kaja közben Áron egyszercsak:
-Húú, ha te nem vagy fiú, akkor azonnal elveszlek feleségül!!!

…persze, hogy fiú volt. Messziről még mi is néztük, nagyon komolyan meg lett csinálva, viszont ahogy közelebb jött, már láttuk, hogy akkora péklapát tenyere van, mint Pitti nagybátyámnak –aki mellesleg jól megtermett, nagy étvágyú ember-, és a lábfeje is akkora, hogy nem is tudom hogy talált rá olyan csini csajszi papucsot . Szóval vigyázni kell itt, mert ennek tökéletes cickói voltak, az alakját bármelyik otthoni béna modell megirigyelhetné, a haja a segge alá ért, és kb samponreklámosból volt gyártva, és hát már nem is lógott neki itt semmi… Ami csekkolható: kézfej, lábfej, de ezekkel még ügyes trükkökkel tudnak triblizni, úgyhogy az egyetlen biztos pont az tényleg csak az ádámcsutka, mert azt még nem lehet műteni.

Három könyvet hoztam: Rza könyvét, egy A J Christian könyvet és egyet Castaneda-tól. Három világ, három fontos könyv az 52 napra. Rza mindjárt kész, a másodikat még a vonaton kezdtem el, a harmadikat tartogatom a végére. Asszem most letudom Robbert Diggs irományát., amíg a többiek megjönnek.

Positive
Energy
Always
Corrects
Errors





Na kiderült, hogy a kamalai néni nem is néni, hanem egy fiatalabb nő, Jackie Lee, akinek a fél feje egy nagy fekete folt valamilyen betegség miatt, viszont eszméletlenül aranyos és segítőkész. Intézett nekünk jegyet Szingapúrba, meg onnan Malájziába, és befizettünk nála egy egynapos túrára is Ajtóval, az árból pedig 200 baht-ot engedett, csak az Áron miatt. Gyűjtöttünk egy kis homokot, meg parti ezt-azt a parton, utána semmi érdemleges nem történt napközben, este viszont lenéztünk az itteni egyetlen magyar kajáldába, aminek mi más lenne a neve, mint Csárda (vagy Gulasch?...). Lent van a part menti éttermek között egy kis utcában, bent már fogadott is minket a tulaj nőci –nagyon kedves, aranyos harminc körüli Szilvi. Ki kellett próbálnunk milyen magyar kosztot zúzni Phuketen, mindhárman ugyanazt rendeltük: erőleves tojással, utána pedig paprikás csirke nokedlival, tejfölös ubisalátával. A leves a víz miatt nem volt teljesen otthoni, mert édes volt –amíg agyon nem sóztuk-, ami utána jött az viszont hibátlan volt (természetesen arany áron, nagyjából kétszeresen…). Jól bekajáztunk, megtudtunk egy-két dolgot a helyi ingatlan szituról, lekéstük a masszázst és alvás.

Hogyne…irány a Tiger, bödönnel vettük a long island-eket, nem volt idő pepecselni…

Másnap sokáig ment az alvás, aztán motorral elindultunk délre, hogy megnézzük azokat a strandokat, meg részeket, amiket még Áron sem látott. Hát a Kata Beach.es régió az eszméletlen szép, sokkal rendezettebb, tisztább és emberibb, mint Patong, a part is hihetetlen szép, nem is értjük, miért nem ott nyomulunk…na nem baj, jövőre… Még délebbre voltunk egy kilátónál, ahonnan be lehet látni Kata és Karun Beach-re, innen mentünk fürdeni Nui Beach-re. A vízben találtunk egy profi frisbee-t el is tulajdonítottuk egyből, fotó, meg ez, meg az, aztán motorra gyorsan, vissza kell érni Kata Beach-re a naplementét nézni, épphogy odaértünk, útközben már dimbes-dombos dzsungelen visz az út, és a fák között még éppen átsütött a lemenő nap, és néha volt egy-egy bodé az út szélén, amiben masszíroztatni lehet. Leértünk az utolsó percben, Áron nagyon szép képeket lőtt, a látvány eszméletlen, az érzés leírhatatlan, a papucsom repülős, a homok pedig itt is nyusszogós volt.

Visszafelé betértünk 2 fafaragós-műkincses boltba –nem kellett volna. Olyan bútorokat, régiségeket, műalkotásokat, díszítőelemeket, szobrokat és ezer mindenfélét láttunk, hogy csak ámultunk. És itt persze már minőségi cuccok voltak nem olcsón, nem úgy, mint a piacokon általában. El is vertünk egy kisebb vagyont fejenként, de úgy, hogy az egész boltra aznap este valahogy nekünk érvényes volt a 40%-os akció, amiből még persze alkudni is lehetett -na és így is otthagytunk egy kis lét…Nem mondom el, miket vettünk, majd meglátja, akinek meg kell látnia, elég az hozzá, hogy nagyon szép dolgokról van szó, és a funkció sem mindig elhanyagolható, mert pl Ajtó vett szellemházat. Az egy kis makett ház (de lehet hatalmas is), amit ki kell tenni a kertbe, vagy az ablakba a ház, vagy akár az üzlet elé, és mindenféle jóval tele kell pakolászni (füstölő, ital, étel, virág, szobrocskák), hogy oda csalogassa be a rossz szellemeket a háztulajdonos, vagy a boltos, és ne az igazi otthont, vagy a bótot rontsák a kis mocskok. Ilyet itt mindenhol látni, leginkább oszlopokra applikálva a kertben.
Mellesleg nagyjából komolyan 10 és 20 millió közötti összeget tudnék a két boltban otthagyni majomszerű fürgeséggel. Postával küldjük majd haza a cuccokat, mert van köztük törékeny is, és nem akarjuk egyébként sem a többit sem végigcibálni indokínán…

Este Tiger, és Safari kombó, csak nehogy kimaradjon…

Na és akkor ma reggel indult a kis egy napos túránk, amire Áron nem jött, mert már végigcsinálta egyszer. 8ra jött értünk a busz, amit csak kalandos módon értünk el, nagy mázli volt. Az első állomás egy barlangtemplom volt, ahova beették magukat a kis majmok. Joy volt a vezetőnk –szerintem kicsit meleg-, az útitársaink az újfent 9 fős buszban egy koreai, egy ausztrál, és egy japán pár, voltak, ahol az ausztrál pali ocsmányul beszélt, és kalapot hordott, mert erősen kopaszodott, a japánok japánkodtak, a koreai csajnak olyan dülledt szeme volt, hogy nem mertem soha ránézni, és még volt egy plusz utasunk, aki egy dagadt még nálunk is jobban másnapos szintén ausztrál fazon volt, aki az egész úton teljesen kivolt…Kb egy órát kocsikáztunk fel északra, az utak borzalmasak, hullámosan kezd el ugrálni, aztán megint jó, tehát aludni nem lehet, a másnapos fejfájást viszont ezerszeresére erősíti egy pillanat alatt. Miután megérkeztünk a következő ponthoz, mindenki kapott mentőmellényt, merthogy hajóra, vagyis long boat-ra szálltunk, amivel kb egy fél órás út következett a mangrove erdőkön keresztül ki egy ilyen szigetes-sziklás-barlangos helyre, ahova 2 fős kenukkal vittek mnket helyi arcok. Na ezek nagyon durva helyek voltak, nem is tudom hogy kerültem oda. Az evezős bácsi az út végén persze megkérdezte, honnan vagyunk, és mikor megtudta, egyből mondta, hogy azok ott előbb a szemközti kenuban, azok koreaiak voltak. Na és a koreai azok aztán egy borzasztó egy fukar népség, képzeljük mi aztat el, volt pl már olyan pofátlan is, aki csak 5 baht jattott adott neki. Micsoda fertő…Azt is megtudtuk tőle még, hogy a magyarok állítólag nagyon bőkezű és kedves arcok…jól van, kapsz egy húszast, csak hagyd az oltást abba…
Innen mentünk tovább a hírös James Bond szigetre, biztos sokan láttatok már képeket a szikláról, ami csak úgy kilóg a tengerből egy szoros közepén és az alja bizony fele olyan széles, mint a teteje. Kis mászkálás, meg piac, irány a tengeri cigányok úszó faluja, ebédelni kell. Kaja után megjött a monszun, így most eddig először esőt is láttunk, éreztük is rendesen, és a falut sem tudtuk lecsekkolni miatta, mennünk kellett, mert vártak minket az elefántok. Mire odaértünk, pont jó idő is lett, a terepet pedig jól feláztatta az eső, így elefántagolás közben térdig érő sárban mentünk a dzsungelben, aztán lemosdattuk szegényt a folyóban. Különös érzés az elefánt nyakában ülni, és érezni, ahogy két hatalmas vállcsont vagy csigolya, vagy mi mozog alattad szép komótosan. Bébielefánt show is volt, ami tényleg bébi volt, meg elefánt is, meg egy kicsit show is volt. Tőlük még belefért egy gyors pillangófarmozás, de ez végre igazi farm volt, az üvegházban hemzsegtek a szebbnél szebb pillangók, de képeknek persze az út végére már szűkösen maradt hely, úgyhogy marad az élmény.

Az út alatt egyébként ha épp nem voltunk rosszul, akkor is olyan kajákat ettünk, amiket a szervezet nagyjából felőröl egy pillanat alatt és nem nagyon dolgozik vele, jól lakunk, de könnyű ételek, a rosszullét pedig nagyon kivett mindenkiből, úgyhogy kezd fogyis tábor feeling-je lenni ennek az egésznek –szerintem pár képen majd látszik is. Borotválkozni még mindig tilos, Ablakának elég komoly kezd lenni a szőrzet az arcán, Áronnak már ugye volt elég, én harmadikként kullogok egy béna hormonbajusszal és pár szőrfolt-kezdeménnyel az arcomon így 2 hét után, talán 2 hónap után lesz valami, amit majd bajusznak lehet nevezni –talán. A hajam a tengertől úgy visszagöndörödött, hogy olyan, mintha vágattam volna belőle –de ez meg is fog történni, mert meleg, és idegesít. Holnap érkeznek Matyiék Ayutha-ról, elméletileg egy harmadik magyar sráccal kiegészülve, így már 6-an csapatjuk szilveszterkor…ööö…mindenki küldjön egy kis pénzt anyámnak, hogy biztosan hazajussak, kösz!