Kákalaki Melakka

Uh, hát igen, a régi maláj főváros... Nem írtam, mert nem akartam elhamarkodottan véleményt formálni erről a helyről, most, hogy nemsokára indulunk tovább Kualába, megírom mi történt az elmúlt pár napban.

A szingapúri szuper-tisztaságot és tökéletes rendet magunk mögött hagyva stílszerűen egy busszal csapattuk tovább Melakkáig. A pályaudvaron a jegyüzérek úgy nyomják, mintha az életük múlna azon, hogy az ő menetrendszerinti járatukkal menjünk, és kiabálnak, mint a kofák. Ahhoz már hozzászoktunk, hogy bármit is mondanak első árnak, akkor egy nagyon kell nevetni, hogy lássák, nem vagy kezdő a régióban. Utána lehet lejebb menni, mág elindulni a másik árushoz, és máris feleannyi minden. A busz teljesen jó volt, szinte vízszintesre lehetett fektetni az üléseket, légkondi persze, és a sofőr bömböltette a helyi rádiót. Fél óra alatt a határon voltunk, táskák le a buszról, útlevelezés, táskaellenőrzés, buszra vissza, 1 perc út, maláj határrész, táskák le, útlevelezés, táskaellenőrzés, buszra vissza, ezt persze a monszun kellős közepén.
Nem tudom mennyi volt az út Melakkáig, mert bealudtam, de már sötétben érkeztünk. Hotel Aldy, ahol Áronék tavaly is voltak. A szoba majdnem ugyanannyiba került, mint Szingapúrban, a különbség az volt, hogy kb 4-5x annyi hely volt... Fent laktunk a harmadikon, felettünk már csak a tetőteraszos jacuzzi volt. Áram általában úgy van itt a szobákbak, hogy a kulcson található kis kártyát be kell nyomatni a falon lévő kis tokba. Ha elmész otthonról nincs áram, tehát: nincs légkondi, magyarán amikor a dögmelegben hazaérkezel, akkor ott még melegebb van, kénytelenek voltunk leszerelni a kártyát a kulcsról, és így egész nap ment a légkondi, és amikor hazaértünk, olyan volt, mintha egy hűtőbe lépnénk be. Aznap este egyből belenyőltunk a jóba, egyélamennyit akarsz BBQ a szálló aljában, a Bamboo Hut-ban. Mondanom sem kell: három kiéhezett magyar gyerek betegre ette magát aznap este, kb mozdulni sem tudtunk annyit ettünk, olyan környezetben, amit elmesélni megintcsak nehéz lenne.

Este még azért Jonker Street, ez az óvárosi rész főutcája, ahol a régiségkereskedők boltjai, meg az utcai árusok találhatóak. Itt is hihetetlen mennyiségű pénzt lehetne elkölteni percek alatt, olyan kincseket lehet találni. Vásárlás közben ha kedved támad egy kicsit énekelni, csak el kell kapni a mikrofont az egyik karaoke bárban, lenyomsz egy jó kis helyi nótát, és mész tovább a közértbe, ahonnan hazafelé még azért beugrasz egy nyitott táncórára, és kínai lampionos kiszínpadon az utca közepén twisztelsz a helyi nénikkel, meg bácsikkal. Nem nagyon paráznak...

Van itt egy portugál kis falu, akik azért vannak itt, mert amikor a hollandok átvették a helyet a XVI. században, és a portugálok elhúztak...hát...egy páran lemaradtak a hajóról. Ezek az ittmaradt szerencsétlenek meg persze a régi nyelvet beszélik, úgyhogy ha egy portugál idejön, egy szót sem ért abból, amit a "portugálok" mondanak. Az itteni főportugál valami Albekerkeberke volt, akinek persze, hogy a leszármazottja egy magyar/protugál lány, akit Áron fotózott még tavaly nyáron.

Voltunk Charles boltjában is, vettünk pólót, de őt mindig elkerültük. Itt most egy kicsit sztorizok, hogy ki is Charles, mert páran nem tudjátok...
Az úgy volt, hogy Áronék tavaly mászkálnaka szitiben, vásárlás, fotózgatás -itt szeretném megjegyezni, hogy ha nem vagy fotós, akkor ha teheted, fotóssal ne menj nyaralni, és ha fotós vagy, akkor ne akarj nem fotósokkal nyaralni...- szóval, jól érzik magukat, és egyszercsak ott egy itteni tipikus koloniális ház, ami teljesen narancssárga és az egészre egy rohadt nagy orángután van festve. Persze, hogy fotó, aztán egyszercsak egy nagyszakállú, hosszú hajú, sötétbőrű, középkorú fazon a fenti ablakból kihajol. Bubu kiabál is Áronnak: most nyomd, ott a csávó az ablakban! Ez jó lesz! Erre barátunk az ablakból: igen, ez jó...
Nahát Charles Cham egy itteni világhíres festőművész, akinek szentendrei a felesége, és félig itt, félig emmón laknak. A boltban van egy kis infó róla, természetesen magyarul is, azt inkább ide beírom, ahelyett, hogy hülyeségeket írnék róla:

CHARLES CHAM

Charles Cham 5 éves korában az első mozifilm hatására kezdett festeni. A történet egy festőről szólt, aki ha lefestett valamit varázsecsetével, az elvenné vált. A lefestett madarak elszálltak, a halak elúsztak a folyóban. A festő végül festett egy gyönyörű nőt, aki megelevenedett, és akivel természetesen egymásba szerettek. A moziból hazaérve Charles nekiállt, hogy "megfesse" a festő arcképét a konyhából elcsent liszttel. Ez volt az első portréja. Felnőve Kuala Lumpurban néhány évig képszerkesztőként dolgozott egy kiadóban, majd Franciaországba ment és azóta fest. Aix-i Független Művészek Egyesületének tagjaként állított ki a Függetlenek Szalonjában 1990-91-ben. 1993-ban hozta létre műtermét szülővárosában Malaccában (Malájzia), melyet a kihalóban lévő veszélyeztetett emberszabású majmokról Orangután háznak nevezett. 1995-ben A Kuala Lumpr National Galleryben egyéni kiállítási nyílt "Yin et Yang et cetera" címmel. Ezt hamarosan több hazai és nemzetközi kiállítás követte, Szingapúrban, Hongkongban, Bali szigetén, Franciaországban, Angliában, Svájcban, Portugáliában, és legutóbb Ausztráliában. C.C. munkáinak a filozófiája a Yin és Yang, (az élet kettőssége, polaritása) ami az ellentétek vonzásán alapul. Úgy gondolja, hogy mindennenk van másik oldala, akár látszik, akár nem. A Yin és Yang képek mindegyike megkettőzhető, valójában két kép egy vásznon. "Azt hiszem a rajz gondolkodás, a festés érzés. Éppen ezért lerajzolom, amit gondolok, és megfestem, amit érzek. És mivel nincs érzés gondolat nélkül, festmény sincs rajz nélkül. Néha úgy érzem, jobban illene a műveimhez a festett rajz elnevezés." CC most Szentendrén él családjával, de Malaccai műtermében is alkot. Képei 35 ország műgyűjteményeiben találhatók meg, galériákban és magángyűjtőknél. A közeljövőben egyéni kiállítása nyílik, HongKongban, Kuala Lumpurban és Szentendrén. www.charlescham.com


Hát Ő Charles. Hihetetlen fazon, tegnap a családjával (magyar feleség+angolul és magyarul is folyékonyan beszélő kisfiú és kislány) vacsoráztunk, meg pörögtünk. A család össze-vissza beszél egymással minden nyelven, teljesen rapszódikusan váltogatva azokat. Persze Charles a leggyengébb magyarul, de ő mondjuk másik 7 nyelvet beszél, meghát ott a keze. Van egy kis dzsippük, amit szintén szétfestett Charles, és azt alapul véve, hogy egy kb 40x30-as képe legalább 150-100 ezerbe kerül, a valószínűleg 10.000 forintért vásárolt verda most kb tízmilliókat érhet. A városban mindenki ismeri, előre köszönnek neki. Még szingapúrban láttuk, hogy nem lehet durian nevű gyümölcsöt a metróra vinni, hát most megtudtuk miért. C elvitt minket este Durian Mamához, Melakkában csak nála lehet venni duriant. Ez egy nagy tüskés gyümölcs, amit úgy szednek a dzsungel közepén, hogy leülnek és várnak, fülelnek, hogy mikor pottyan le a fáról, mert azelőtt nem lehet leszedni, viszont amint leesett, a környékbeli állatok már rá is mennek, úgyhogy van, hogy tigrissel kell versenyezni a finom falatért. Még jó hogy velük ettünk duriant, mert kiderült, hogy abban sok a yang, felfűti az ember testét, eléggé addiktív, nehéz vele leállni, ha egyszer rákaptál az ízére, és olyan eszméletlenül büdös, mintha rothadó hagymát és sajtokat szagolnál. A lényeg, hogy ha például szintén fűtőhatással ellátott piát rányomsz, annak súlyos következményei lehetnek, Charles unokatestvére egy durianos este után nyomott egy-két whiskey-t a bárban és megállt a szíve...Szóval vigyázni kell vele. Mindegy, ezt is kipróbáltuk, meg még a rambután, ami olyasmi, mint a licsi, és lesz még passion fruit meg dragon fruit van, amit bangkokban fogunk tolni.
Még Phuketen volt a monk, aki tavalyelőtt nyáron figyelmeztette Jackie Lee-t, hogy nagy baj lesz a szigeten, és mindenhol vizet lát...hát itt a család 2 éve költözött Szentendrére, és amikor odaértek, a 2 éves kisfiú azt mondta, nem akar viszamenni Melakkába, mert mindenhol víz lesz, és nagyon sokan meghalnak, persze nyugtatgatták, hogy ez butaság, de ő bizton állította, hogy meg nem mozdul, mert otthon mindenki meghal a víztől. Persze utólag flesselt a család, hogy Öcsi megmondta előre. A vacsi alatt még elég tartózkodóak voltak a kölkök, de később este már alig lehetett leállítani őket a tengernél. Öcsi azt mondta villany vagyok, és amikor kérdeztem, miért, indiaiul válaszolt valamit és elfutott. Hoztak kagylókat, építettünk belőle nagy skorpiót az asztalra, és mindenki kapott egyet a végén a legszebbek közül, hogy hazavigye emlékbe.
Charles és a felesége úgy ismerkedtek meg, hogy Bangkokban összefutottak az utcán, és hesszelték egymást egy kicsit, de nem volt semmi kontakt, majd pár hét múlva itt Melakkában megint szembetalálkoztak az utcán -innentől már egyértelmű...

A városban Áronra is sok helyen emlékeztek, kérdezték, hogy "ugye voltál már itt?". A szálláson is megismertre Kenny, egy huszonéves hidrogénezett hajú pincérgyerek. Vele meg a haverjaival spanoltunk szinte végig, kiderült, hogy mindenkit ismer a városban, jövőre tud olcsón itt szállást, meg mindent. Elvittek első este bulizni, ahol hozták a piákat -pedig csóringer kölkök (ez egyébként itt alap, ha vendég vagy nincs az az isten, hogy fizesss, Charles sem engedett minket fizetni sehol), de mi ugye úgy bekajáltunk, hogy mozdulni is alig bírtunk...Adtam is Kenny-nek albumot, adtam neki 2 Bobakrome lemezt is, és amikor másnap este lejöttem a Bambbo Hutba, hogy megyünk velük bulizni, éppen zártak és az egész szálloda stáb éppen a "Lé"-t hallgatta. Ugye nem kell mondanom, hogy elég abszurd helyzet... Előző este félreértett, és azt hitte, csak úgy adtam neki 3 magyar hiphop cd-t, úgyhogy mondtam, hogy haver, ezek mink volnánk, na akkor lett nagy összefutkosás, meg dedikálás, este a klubban meg bemutatott a tulajnak, és már le van beszélve, hogy legközelebb, ha jövünk, akkor pörgetek majd, be lesz hirdetve, hogy európai hiphop dj meg minden...funny...
Második este elvittek minket hajnalban lokálkajáldába, Áron kapott extra csípős valamit, mi édeset kértünk, úgyhogy hoztam "tisu"-t, ami cukorsüveg (hehe) formába felállított ropogósra sütött extravékony cukorozott palacsintatésztának tűnt, meg "rotibom"-ot, ami még édesebb, olajos, valamivel töltött tészta. Utolsó éjszaka csak én mentem velük, de nem tartott sokáig a buli, mert kapták az infót, hogy minnyá razzia lesz a helyen, és olyankor nem ajánlatos ott lenni, se külföldinek, se túl fiataloknak -mi mind valamelyik kategóriába beleestünk, mondanom sem kell...

Áronék most lementek a tengerhez homokot szedni, de csak mocsári sárt hoztak, nemsokára indulunk a buszhoz, itt hagyjuk Melakkát. Szintén költözős...