Kuala - Kamubodza

A Royal Express hajón ülök Kambodzsában, a TonleSap tavon utazunk Siem Reap-ból a fővárosba Phnom Penh-be. Egy hete írtam körülbelül utoljára, van mit bepótolni, kezdem is az elején…hol is tartottunk?

Melakkából kicsit későn értünk ki a buszpályaudvarra, úgyhogy KLLL buszra (ez a fullos elfekvős légkondis busz) már nem jutott nekünk jegy, viszont teljesen sima távolsági buszra megkaptuk a leghátsó jegyeket, és a délután 4.30-as járattal irány Kuala. Kuala határában az autópálya-kapunál a kapuk ránkszóltak, hogy „Say no to porn”, de hát mi a pornónak eddig is mindig azt mondtuk, hogy: nem! A két maláj város között elég nagy a kontraszt, Kualában megint annyi felhőkarcoló lett hirtelen, hogy a nyakunk is belefájdult. Nincs akkor rend és tisztaság, mint Szingapúrban, eltévedni viszont nehéz, mert a Petronas-t meg a KL Tower-t a város bármely pontjáról látni lehet. A pályaudvar szerencsére nincs túl messze a Concorde-tól, ahova lakni menni akartunk, a taxisok persze azért hiénásba nyomták megint, a pályudvar mellől 30-35 ringitért akartak eldobni a közelbe, úgyhogy kicsit odébbráncigáltuk a cuccainkat, és egy bácsi 15-ért már vitt is. A Concorde-t még tavaly ajánlotta Charles az Áronnak, hogy a városban ez a legjobb ár-érték arányos szálló. Hát ez volt eddig a legmelegebb pecó, az 525-ösben laktunk, az óriási ablakok egyenesen a Petronas-ra néztek. Becuccolás után gyors szaladgálás a környéken, aztán home, és beszéltem Ila-val telefonon (Nabila Nisha Shamsuri a neve egészen pontosan, és Ő egy leányzó, akit kb 2 éve ismerek úgy, hogy eddig még nem láttam –másnapra megbeszéltük a talit a tornyoknál.) Egyébként ez is olyasmi hely, mint Szingapúr, nagy olvasztótégely, nincs túl sok látnivaló, vásárolni viszont elég durván lehet, a Petronas-ban nincs olyan cucc, vagy márka, amihez ne lehetne hozzájutni. Próbáltunk bukkolni jegyet a két épületet összekötő hídra, de hétfőn zárva, másnap (Áron születésnapján) pedig nemzeti ünnep volt, csütörtökön már menés van tovább, ezért maradt a szerda. Találkoztunk Ila-val, lényegében vele töltöttem a 3 napot, amint megérkeztem, telefonon szakított vele a kínai származású palija, aki valami triád főnök idemenekült fia, és egy kicsivel később ismerte meg a csajt, mint én, ezért egyre inkább pipa lett, ahogy közeledett a nap, és vele együtt én is. A második napon már seggrészegre itta magát otthon egyedül, Ila odament feléleszteni, de a csávó kb majdnem agyonverte és megígérte, hogy kicsinál engem (Farid –merthogy így hívják- a „damn motherfucker” jelzőt használta rám, megjegyzem, ez nem túl kedves tőle…). Mindenesetre a többieknek nem számoltam be ezekről az eseményekről csak Kuala végén, nehogy ráparázzanak, így is aggódás volt, hogy ki hogy, és honnan figyel minket. Kiderült, hogy Ila kb fél órára lakik a szititől, és szinte sehol nem volt a városban a klubokat leszámítva, így történt, hogy 3 magyar hülyegyerek vitte a maláj lányt Kualában városnézni. Általában indiaiban kajáltunk, később kiderült, hogy ezek igazából pakisztáni/indaiak, a lényeg a lényeg, hogy 20 ringitből (1100 Ft) betegre ettük magunkat négyen úgy, hogy megnyaltuk mind a tizet. Este én leléptem biliárodzni Ilával, az utcán elég hülyén néztek ránk, meg egy motoros banda be is szólt, hogy „hé kislány, nem mosogattad el a tányérokat?”, amely helyi kifejezés annyit tesz: „mi van, elfelejtetted, hogy maláj vagy?!” Persze röhögtünk ezeken a dolgokon, mégis azért furcsa volt néha. Áron születésnapjára a ChinaTown-ban vettünk helyi rizses italt, és a Barakka-t néztük a szállóban, aztán Ila zsatar haza, mi meg klubbolni a Beach nevű helyre, ami viszont hamar bezárt, és a másik helyre taxizás közben volt egy kis rendőrparánk, de hála az égnek, itt is olyanok, mint otthon -20 ringittel kevesebb van nálam estére…

A KL Toronyban nem jó naplementét kaptunk el sajnos, persze gondolom nehéz is, mert elég nagy a szmog a város felett. Voltunk még egy akkora bevásárlóközpontban, mint 3 Westend, belül fullos hullámvasút kereng a boltok mellett…A szállóban a reggelizős asztal elég bőséges volt ahhoz, hogy egy kiadós reggelivel ellegyünk estig, hogy aztán a már említett pakisztániaknál megint jól bezabáljunk. Utolsó éjszaka a Farid megtudta, hogy melyik szállóban vagyunk, de Ilán kívül senki nem aggódott - Ajtó meg Áron azért nem, mert nem tudtak róla, én meg azért nem, mert magyarok vagyunk, vagy mi… Baj nem lett, csak nagy búcsúzkodás, csütörtök reggel irány a repülőtér (1 óra), és Siem Reap, Kambodzsa.

KL Toronyból a város

Mammut - Vidámpark kombó

Monorail, evvel voltunk kénytelenek közlekedni szegény mi...

A Petronas tornyok, mi más?!...

Sűrű légiforgalom címszó alatt eltolták fapados járatunk 1 órával, majdnem elvették Ajtosi ollós manikűrkészletét –ami a szokásos megengedett 20kg helyett 15-re csökkent feladható poggyász miatt az eredetileg nem a fedélzetre szánt táskában volt, de aztán nagyon mosolyogtunk, és minden okesz. 2 és fél órát repültünk a végén lápos-mocsaras dzsungel felett, és máris Welcome 2 Cambodia. Persze megint mi szálltunk le utolsónak a gépről, vízum meg immigrációs papír töltögetés után pénzváltás. Na ez itt már nehezebb, sokkal jobban szeretik a zöldhasút, mint a helyi pénzt, ATM masina pedig a taxis szerint sehol nincs a városban, így a többiek pénzére lettem utalva –majd a fővárosban megadom. A sofőrünk Poli, egy 24 éves helyi kölök, aki végül mindhárom nap velünk maradt, és vitt minket, ahova csak akartuk reggeltől estig. A valaki által ajánlott szállást lecseréltük, megmondtuk Polinak, hogy vigyen minket valami normál helyre, ehhez képest elvitt egy nagyon fullos kis szállóba, medence meg minden, 2x akkora szoba, mint az első helyen, és csak egy kicsivel volt drágább, viszont beljebb volt a belvárosban. Siem Reap-ba valószínűleg mindenki Angkor miatt jön –ahogyan mi is. A városban 1 főutca van, amin összesen 2 lámpa található, itt már baloldalon van a kormány a verdákban, kresz viszont nem létezik, mindenkit úgy és ott vezet, ahol akar. A benzin drága (annyi, mint otthon), a légkondi kötelező, a moszkitó meg sok, és lehet, hogy maláriás, de mi szedjük a Lariamot, talán nem lesz gond. Lecuccolás után egyből irány Angkor, 40 dollár a 3 napos jegy, amihez külön fényképet készítenek. Nem tudom mennyit lehetne írni Angkorról, azt hiszem nem túlzok, ha azt mondom mindhármunknak ez volt a trip alatt a legkomolyabb élmény, nekem személy szerint kisgyerekkori álmom vált valóra. A hely eszméletlen, a története/történelme hihetetlen érdekes, a látvány és a környezet összehasonlíthatatlan bármivel, ahol eddig voltam. 3 nap kellett, hogy a legfontosabb részeket bejárjuk, de igazából minden nagyobb templomnál el lehetne tölteni egy egész napot, mert ahogyan a nap menetel, az egész környezet fokozatosan változik. Elég sok a turista, ami az 1 hónap alatt itt volt talán először igazán zavaró. Bent a helyi lakosok egyből letámadnak, hogy vegyél valamit, de már elég rutinosak vagyunk a lerázásban. Mindenre van egyébként válasz, ha csak annyit mondok, „kösz, nem” akkor jön velem és miszterezik akár a világ végéig is, ha valami nem tetszik, akkor másikat mutat, ha túl drága, akkor odaadja csak nekem csak most olcsóbban, mert olyan „hendszom vájt meen” vagyok, ha nincs pénzem, akkor kérjek a haveromtól kölcsön, ha neki sincs, akkor adjak érte valami és így tovább… Már az 5-6 éves kislány is Oscar-díjas jelenetet hoz össze, és potyogni kezd a könnye, folyik le a kis koszos arcán, ha nem nála veszem meg, a hűsítő cold drink-et. Van itt a dzsungelben valami állat a fán, ami eszméletlen hangosan nyomat egy állandó hangot, ami olyan minta valami fémes cuccot flexelnének folyamatosan. Tátott szájjal mászkáltunk mind3 nap a dzsungelben a fákkal benőtt ezeréves templomok között, persze mindegyik mellett volt mindig helyi kiskölök, aki informált, hogy itt forgatták a Tomb Raider-t, ott meg az Indiana Jones valamelyik részét – Angelina Jolie-t valahogy mindenki jobban szereti. Bayonnál, ami az alaprajz szerint az Univerzum közepén található Meru-hegyet szimbolizálja, szedtünk itteni jellegzetes vörös homokot, a fényképezőgépek most kattogtak a legtöbbet. Bent kajáztunk is, meg vettünk kis ópium pipát, meg ezt-azt, tanítgattuk a helyieket magyarul. Első este Poli szólt, hogy mielőtt hazamennénk, elvinne minket a haverjának az esküvői bulijára, ami Angkoron belül van, és…ehh, hogyaviharbane?! Így esett meg az, ami valószínűleg nem sok magyarral történt meg eddig, hogy Angkor közepén, a Királyi Medence mellett a dzsungelbe épített minimál településen egy kambodzsai tradicionális esküvői bulin toltuk első este. Hozták a finomabbnál finomabb kajákat, és közben bőszen itattak minket. „Hau kun” –köszönöm, „chul mui” –egészségedre, „kampaiki” – amimaradharag, „pamtak nyom sawatnak nyom” –az én országom az én söröm (merthogy Angkor sört ittünk). Egyébként nincs drogtörvény az országban, megint csak mi lepődtünk meg, amikor konkréten 1 méterre a rendőr mellett a tizenéves kiskölök bambult ránk szipus nejlonnal az arca előtt...

Itt költöttek a világon a legtöbb pénzt a taposóaknák felszámolására, ennek ellenére a városban max 20mp, és ott van valaki kézfej, kar, lábfej, vagy láb nélkül, és ez 4 éves gyerektől 74 éves papáig jellemző. Mások ajnálották a helyi khmer masszázst, ami állítólag sokkal jobb, mint a thai, de időnk se volt túl sok, meg az reggeltől estig tartó mászkálás az 50 fokban eléggé kivett az energiánkból, úgyhogy álatlában amikor visszértünk Siem Reap-ba Angkorból, akkor szálló, és ájulás. Ja, azt elfelejtettem, hogy első nap bátyám elvesztette az útlevelét, vissza reptér, 2 percen belül mindenki az Áronka passportját kereste, ami persze kiderült, hogy otthon van mégis a szállóban a táskájának egy eddig nem ismert zsebében. 25 dollárért visz minket a hajó a TonleSap tavon és a nemtommilyen folyón keresztül Phnom Penh.be, a 7 fős busz reggel 6kor jött értünk, mi viszont 12-en ültünk bent végül a nagy táskákkal együtt. Egy töltésen mentünk kb 20-25 percig a hajóig, a helyi arcok itt laknak a töltés 2 oldalán, és hát gondolom nem kell mondanom, putri van a javából –komoly fotók lesznek. 5 óra az út, most 2 órája utazunk az óriási tavon, 1 vagy 2 napot töltünk a fővárosban, és utána jó reggelt Vietnám.

Na most már az utolsót nyomjuk Phnom Penh-ben, holnap már Vietkongokkal reggelizünk, de nem volt időm irni, igérem pótlás lesz a vége! Képek is érkeznek, csak itt a szupergyors internet az...hát nem valami szuper gyors...